Tessék, csak tessék itt a híres-neves gluténmentes vegán "sonka"
(előző életemben arab kalmár lehettem...)
Húsvét alkalmával stílszerűen mi is sonkát ettünk. De nem is akármilyet, egy növényi alapanyagokból készült gluténmentes verziót.
Sokan támadnak minket, vegánokat, hogyha kerüljük húst, akkor mégis minek utánozzuk ezeket a húskészítményeket? Biztos hiányzik. -gondolják-
Először is tegyük tisztába az alap fogalmakat!
Mi is a hús? Általában az ember ennek kapcsán először a leölt állatok darabjaira gondol, ugyanakkor mindenki hallott már olyan fogalmakról, hogy "gyümölcshús", ugyan így létezik a zöldségeknek is "húsa", mint ahogy minden lénynek.
A hús, ha definiálni kellene, akkor talán úgy a legegyszerűbb, hogy nem más, mint az élőlényeket felépítő elő szövet.
Minden, amit megfőzünk, megsütünk, vagy bármilyen módon elkészítünk, hogy megegyük a fűszerezésnek és az előállítási módnak köszönhetően nyeri el a kívánatos jellegét. Az állati hús önmagában semmilyen, élvezhetetlen. Amikor azt mondod, hogy "szeretem a Bakonyi sertésbordát", az agyad nem a húsra asszociál, hanem összekapcsolja azzal az illattal, látvánnyal és ízélménnyel, melyek csupán a "körítésnek" köszönhetőek.
Tehát attól még, hogy valaki vegán korán sem jelenti azt, hogy a húst hiányolja. Személy szerint már nem is emlékszem a hús ízére. Nem eszünk húst, mert tiszteljük a létet és tudjuk, hogy semmi jogunk elvenni mások életét. Ettől függetlenül nem kell lemondanunk a kedvelt ízekről, itt felhoznám azt az arany igazságot, amit már egy korábbi írásomban is megemlítettem:
Minden, ismétlem minden állati terméket felhasználó étel imitálható növényi alapanyagokból is!
Hogy mi a különbség? Mi értelme van? Erre csak azt mondanám, hogy egy vágott torok és egy felszeletelt hagyma között remélhetőleg felismerhető, hogy melyik a "kevésbé ártó".
Lássuk a sonkát!
(Az eredeti recept La Veganista-nál olvastam ITT)
Elő:
♥20 dkg szanaszét főzött puha babbal
♥szójaliszttel
♥1/2 dl olajjal
♥1 ek füstölt paprikával
♥1 ek fokhagyma granulátummal
♥2-3 ek sörélesztő pehellyel
♥1 csésze rizspehellyel
♥1 ek tiszta sóval
♥1-1 tk kakukkfűvel, borssal, rozmaringgal, "fokhagymás fűszerkeverékkel" (elhagyható)
♥3 ek folyékony füsttel
A páchoz kell:
♥3 l víz
♥1 ek nádcukor
♥1 ek tiszta só
♥10 db babérlevél
♥10 db fokhagyma
♥2 ek vegamix
♥1 vega leveskocka
♥2 ek balzsamecet
♥1 ek koriander
♥1 ek majoránna
♥1 ek kakukkfű
♥1 ek bazsalikom
♥1 ek oregánó
♥3 ek folyékony füst
♥3 ek szójaszósz
♥pár szem borókabogyó
Tégy Te is a következők szerint:
♥Először is áztasd be a babot egy éjszakára, vagy hozzám hasonlóan, csak reggel és főzd ripityára egy késhegynyi szódabikarbóna hozzáadásával. (Vigyázz, nagyon habzani fog és hamar kifut/ott. HAHA...)
♥Tegyél fel a rizspehelynek háromszorosa vizet forrni, amikor lobog szórd bele, fedd le, 10 perc alatt megszívja magát. (Persze, akinek több ideje van rendes rizzsel is próbálkozhat, ez esetben, a babhoz hasonlóan ezt is szét kell főzni.)
♥Amikor kihűlt a bab, öntsd át egy nagyobb tálba, merd rá a leszűrt rizst, tedd bele a fűszereket, az olajat és egy botmixer segítségével tedd egyneművé. Adj hozzá annyi szójalisztet, hogy egy szilárd, kemény, ugyanakkor az olajnak köszönhetően selymes tésztát kapj. (szándékosan nem írtam mennyiséget, mert hülyeség, úgyis adja magát. Nem kell bele víz sem, a rizskása folyadék tartalma bőven elég.)
♥Oszd szét egyenlő darabokra a matériát, gyúrj belőlük sonkát, tekerd szorosan alufóliába, úgy, hogy a végeit megtekered (hogy ne nyíljon ki) majd másfél órán keresztül gőzöld többször is megforgatva őket.
Ha végeztél a gőzöléssel tekerd ki a sonkákat, majd telepítsd át egy sütőpapírral bélelt tepsibe és 200 °C-on, grill fokozaton többször is megforgatva süsd, amíg piros kérgük nem keletkezik. (nálam kb 20 perc volt összesen, de figyelni kell, sütője válogatja.)
♥A pácléhez a vízbe beledobod az összes hozzávalót felforralod. Ha kihűlt beleteszed a sonkákat és naponta forgatva pácolod pár napig. Ellenőrizd az állagát, hamarabb elkészül, mint a sikéres változat. (Nálunk mindig a páclében marad, szerintem jobban eláll és az íze is intenzívebb lesz).
A metódus végén egy szeletelhető, sok oldalúan felhasználható alapanyaggal gazdagodik a konyhád.
Jó sonkakészítést!
Az Erő legyen Veled!
☾ॐ ☯ ☮ ☽