Sugallatok a Vega csillagról...

2017\04\06

Zöldfűszeres vegán "májpástétom" pillanatok alatt

Gondoltad volna, hogy még a májkrém ízét is vissza lehet adni növényi alapanyagokból? Nos nekem régebben eszembe sem jutott, de már megtanultam, hogy minden csak fűszerezés kérdése. Alig győzöm hangsúlyozni, hogy bármelyik íz reprodukálható növényekből.  Nem hiszed?
Próbáld ki!

Ez a magkrém nagyon eteti magát, pár perc alatt megvan, egészséges, hiszen friss és bolti társaival szemben mentes az adalékanyagoktól. Kiváló szendvicsalap egy lusta reggelen. 

Szükség lesz:

♥ 1 nagy hagymára
♥ 1 bögre natúr napraforgó magra
♥ pár gerezd zúzott fokhagymára
♥ 2 ek vegamixre
♥ 2 ek sörélesztő pehelyre
♥ ízlés szerint zöldfűszerekre (kakukkfű, rozmaring, petrezselyemzöld, korianderlevél, bazsalikom, majoranna)
♥ sóra/borsra
♥ 2-3 ek kókuszolajra
♥ kb 2 dl vízre


 ♥ A finomra vágott hagymát kevés olajon a napraforgó maggal és a vegamixxel nyakon öntve enyhén megpirítottam. Óvatosnak kell lenni, mert a vegamix szeret odakapni. 
♥ Amikor enyhén aranybarnává vált hozzá adtam a vizet. 
♥ Átkanalaztam az aprítóba és a többi hozzávalóval együtt a kókuszolaj fokozatos hozzá adagolásával krémessé turmixoltam. Ennyi...

Lehet is kenni! Jó étvágyat!

majkrem.jpg

A kenyér szintén saját gyártmány, a receptje ITT található.

majkremm.jpg

Ha esetleg kipróbálnátok írjátok meg a véleményeteket itt kommentben, vagy a facebook oldalon! :-)
♥♥♥Teljen benne örömötök Nektek is! ♥♥♥

☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

vega kenyér olcsó fitt recept kakukkfű gluténmentes egyszerű húsmentes egészséges gyógynövény laktózmentes vegán napraforgómag tejmentes kenyér recept tojásmentes szendvicskrém kókuszolaj növényi étrend tápláló vegán életmód veganizmus vegán recept vegán blogger vegán reggeli vegán vacsora InterOrsi inaktív élesztőpehely vegán májkrém magkrém napraforgómagkrém kenőke

2017\03\25

fasírt falatkák medvehagyma szósszal

❦    ...Virágillat, madárdal, napsütés...   ♪ ❧

 Ahogy enyhül az idő, olyan mintha szárnyakat kapnék!
A tavasz számomra mindig is  egy új év kezdetének tetszett. A kikeleti fuvallat hívogat, belesúgja a fülembe, hogy "Mozdulj meg!"
Ad egy újabb löketet a megújulás és a méregtelenítés irányába.

Ha te is hasonló cipőben jársz, akkor figyelj egy kicsit ide!
Az ébredő természet kínálta medvehagyma remek segítségünk lehet a testünk tavaszi nagytakarításában.
A tavalyi bejegyzésemben már elzengtem az ódáimat róla, amit néhány recept kíséretében  ITT elolvashattok. 

A medvehagyma levesek, pestok és pogácsák már-már standard tavaszi fogásokká váltak nálunk. A rajongásom semmit sem fakult irántuk, de azért jó mindig frissíteni a repertoáron.
A mai ebédünkben helyt adtam a medvehagymának, de nem engedtem át neki a fajsúlyt. Mini babfasírtokat és párolt amarántot kínáltam mellé.

Lássuk!

       ♪ ❧ ❃       ❧ ❀ 

A fasírtgolyókhoz legyen kéznél:

♥ babgulyásmaradék ;) ha ez nincs akkor 1 konzerv vörösbab 
♥ pár gerezd zúzott fokhagyma
♥ 1 nagyobb vöröshagyma (vágjuk apróra, pirítsuk meg)
♥ rizsliszt
♥ kb 2 ek burgonyapehely (nagyon egyszerű gyors megoldás főtt krumpli helyett)
♥ 2 ek szójaszósz
2 ek dijoni mustár 
♥ 2 ek sűrített paradicsom
♥ ízlés szerint fűszerek: só/bors/őrölt köménymag/ majoranna/ füstölt paprika/ folyékony füst

♥ Aprítóba tettem a babot a fokhagymával, a fűszerekkel, a szószokkal és a burgonyapehellyel egyetemben, majd a rizsliszt apránkénti hozzáadagolásával félkemény formázható masszává gyúrtam.
♥ Kis  golyókat készítettem belőle, ezután áztatott nagy szemű kukoricadarába fürdettem őket. (helyettesíthető más maggal)
♥ Elő melegített sütőben légkeveréssel 180°C-on kb  15-20 perc alatt sült meg.


Amíg sül a fasírt, oda tettem az amarántot is.

Figyelem, ha csak a receptekre fókuszálsz akkor kérlek ugord át a következő kis kitérőt!!!

        ❧ ❃        ❧ ❀ 

Ha még nem ismered az amarántot, röviden bemutatom és elmondom,  hogy én miért is kedvelem :)

♥ Az amarántot (más néven disznóparéjt) méltón emlegetik az inkák kincseként. Származási helyét tekintve Közép-Amerikából származik. A föld legrégebbi kultúrnövényeként az indiánok legfőbb táplálékforrásaként tartották számon a kukoricával és a babbal egyetemben. A feljegyzések szerint már 6000 évvel ezelőtti indián sírokból is kerültek elő bizonyítékok arra vonatkozólag, hogy hajdanán az inkák  népszerű, kedvelt, folyamatosan termelt tápláléka volt.

♥ Az egyik legegészségesebb álgabona a világon.
Hogy miért álgabona?
Mert rendszertanilag nem tartozik a pázsitfűfélék osztályába, de tápanyagtartalmát és élettani hatásait tekintetbe véve vetekszik a gabonafélékkel. A magja magas keményítőtartalmú, így a gabonafélékhez hasonlóan lisztté őrölve is használhatjuk ételeinkhez.
 

Érdekességei:

♥ Elöljáróban annyit, hogy a kedvező beltartalma miatt a NASA felvette az amarántot az űrhajósoknak összeállított élelmi anyagok listájára. (Vietmayer, 1981)

♥ Divatos szavakkal élve valóságos superfood!

♥ Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a "gabonák" közül az amaránt fehérjetartalma kiemelkedően magas, az azaz  különösen gazdag aminosavakban, lizinben, (ez egy izomépítésben részt vevő  aminosav) Ugyanakkor mivel a szénhidráttartalma alacsonyabb a búzafélékénél, ideális táplálék lehet sportolóknak, növényi étrendűeknek, fogyókúrázóknak, diétázóknak.

♥ bővelkedik az esszenciális, telítetlen zsírsavakban, különösen linolsavban (omega-6)-, és linolénsavban (omega-3) melyek a szervezet számára nélkülözhetetlenek. 

♥  magas  a vastartalmával serkenti a vérképzést

♥  Kiemelendő kalcium készletével veri a közkedvelt tehéntejet, és azzal ellentétben erősítő hatással van a csontokra és a fogakra. A tejről ITT olvashatsz bővebben.

♥  Az amaránt magnéziumtartama is jelentősebb más gabonaféléknél, ami nagy vonalakban jótékony hatással van a szív és érrendszerre, az idegrendszerre, az anyagcserére.

♥  Gluténmentes, vagyis  lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.

♥ Rostanyagtartalma magas, így kiváló táplálék a koleszterin problémákkal  küzködőknek, segítséget jelent az emésztési rendellenességekben szenvedőknek

♥ Elnyújtott felszívódásával hosszan tartó jóllakottság érzetet kelt.

.  ♥ A benne található ásványi anyagok közül továbbá még  figyelemre méltó  a kálium-, a foszfor- és a cinktartalma.


♥ Vitaminok közül megtalálható benne az aszkorbinsav ,a  B2-, a B6-vitamin valamint az E-vitamin

♥ immunerősítő, robotáló

♥  Mindent összevetve mindenkinek ajánlatos a fogyasztása függetlenül attól, hogy növényi táplálkozást folytat-e, vagy sem.

       ♪ ❧ ❃       ❧ ❀ 

Így főztem:

♥ Beleöntöttem egy fazékba az amarántot és kétszeres mennyiségű vízzel leforráztam.
♥ Hagytam állni 10-15 percet, majd kb 15 perc alatt takarék lángon megfőztem.


       ♪ ❧ ❃       ❧ ❀ 

A medvehagyma szószhoz szükségeltetik:

♥ egy csokor medvehagyma
♥ 1 ek kókuszolaj
♥ vegamix vagy fél vegán leveskocka
♥ só bors, szerecsendió
♥1 kk dijoni mustár
 ♥ fél liter vízben, vagy natúr  növényi tejben elkevert 2 kk nyílgyökérliszt
(persze bármelyik keményítő is megteszi)
(Két teáskanál nyílgyökérliszt felel megy egy evőkanál kukoricakeményítőnek)
♥ 1 ek burgonyapehely


♥ Az apróra vágott medvehagymát megfuttattam  kókuszolajon, hozzáadtam a fűszereket.

♥ Felöntöttem a folyadékkal, a mustárral és folyamatosan kevergetve besűrítettem. 

♥ Végül kóstoltam és hozzáadtam  a burgonyapelyhet is, hogy szelídítse az erős hagymaízt. (ideális sűrítő anyag, de arra is alkalmazható, hogy "selymesítse" az összhatást) 

♥ Kicsit bele botmixereztem, hogy még krémesebb legyen.


Lehet tálalni  
Finito!

       ♪ ❧ ❃       ❧ ❀ 
2017_03_24_05.JPG       ♪ ❧ ❃       ❧ ❀ 
medvehagymaszoszsocuccgiff.gif
Ha esetleg kipróbálnátok, írjátok meg itt kommentben, vagy a facebook oldalon! :-)

☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

       ♪ ❧ ❃       ❧ ❀ 




vas vega fogyókúra méregtelenítés olcsó fitt recept vöröshagyma zöldség medvehagyma antioxidáns bab gluténmentes húsmentes egészséges gyógynövény amaránt cink gyógyhatás immunerősítő laktózmentes vegán tejmentes tojásmentes kókuszolaj immunrendszer erősítés növényi étrend vérképző tápláló vegán életmód veganizmus vegán recept E vitamin vegán blogger vegán ebéd InterOrsi tavaszi vegán recept fehérjebomba megnézium medvehagyma szósz

2017\03\09

Nyers vegán narancskrémes csokitorta

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én egyenesen oda vagyok a nyers sütikért!

Akkor fedeztem fel őket, amikor vegán lettem, bán(hat)om, hogy nem korábban.
Függő lettem és azóta már számtalan verziót elkészítettem.  

Általában reggelire fogyasztom őket, és egy szelet is bőven elég.

Nagyon táplálóak, full egészségesek és nem is terhelik meg a szervezetet. 


A most következő receptem szuper egyszerű és alig kell hozzá pár hozzávaló!

A torta alapjához összedolgoztam aprítóval:

♥ 2 csésze áztatott csonthéjast (dió, mandula) 
♥ 1 csésze kókuszreszeléket
1 csipet fahéjat
♥ 2 nagy agyonérett banánt (helyettesíthető áztatott datolyával)
♥ 3 ek kakaóport
♥ 1 csipet sót
♥ 1-2 ek növényi tejet (nem mindig szükséges, gyúrható, formázható "tészta" a cél)

Fogtam egy tortaformát, kikentem vékonyan kókuszolajjal, megelőzvén, hogy beleragadjon a mű, majd a kettéosztott massza felét a forma aljába nyomkodtam. Betettem a fagyasztóba pár perc erejéig, amíg összeállítottam a narancsos krémet.

Ehhez összeturmixoltam a következők keverékét:

♥ 1,5 csésze áztatott, leszűrt kesudió
♥ kb 3 dl frissen facsart narancslé
♥ 1 ek útifű maghéj
♥ 2 ek olvasztott kókuszolaj
♥ narancshéj (opcionális)
♥ ízlés szerint édesítő (opcionális)
♥ citromlé ízlés szerint

A narancsos rész felét eloszlattam a  tortaalapon,betettem be fél órára a hűtőbe. Ez idő alatt a kókuszolaj megszilárdult és az útifű maghéj is kifejtette hatását, zselésítette a krémet. Amikor megdermedt a narancsos réteg, mehetett rá a kakaós massza másik fele, majd ezt követően a narancsos krém maradéka. A torta tetejére fekete csokit reszeltem. 
Vissza a hűtőbe vele minimum egy órára, hogy szépen szeletelhető legyen (mi nem vártuk ki haha :)

Annak, aki nem ismerné, ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát, hamar össze lehet dobni és szinte elronthatatlan!

♥♥♥Az eredmény szeletként♥♥♥
p1140891.JPG♥♥♥Egészben♥♥♥
untitled-1.jpg♥♥♥Bekukucs ♥♥♥  :-)
p1140894.JPG
Ha esetleg kipróbálnátok, írjátok meg itt kommentben, vagy a facebook oldalon! :-)
Sok sikert hozzá! 


☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

vega dió torta fitt recept citrom gyors narancs mandula kakaó egyszerű egészséges citromlé fahéj kesudió tejmentes tojásmentes kókuszreszelék kókuszolaj növényi étrend nyers vegán raw vegan RT2 vegán recept vegán blogger nyers torta útifűmaghéj InterOrsi raw cake narancskrémes csokitorta enzimdús RT4

2017\02\22

mediterrán diós ropogós

Itt egy mentőöv arra az esetre, ha esetleg hirtelen beugrana egy látogatód és nem akarsz, vagy nincs már időd elmenni bevásárolni.

Egészséges, egyszerű, kiadós és sokkal finomabb, mint a bolti társai.

Mérj ki hozzá:

♥ 35 dkg lisztet ( 15 dkg rizsliszt, 10 dkg kukoricaliszt, 10 dkg kölesliszt)
♥ 15 dkg darált diót
♥ 1 kk sót
♥ 1 kk őrölt köményt
♥ 3 ek lenmagpelyhet
♥ 2 ek inaktív élesztőpelyhet (elhagyható)
♥ 1-2 kk mediterrán fűszer őrleményt (kávédarálóban őröltem meg az fűszerkölteményt)
♥ 1.5 dl Joya vagy egyéb natur növényi joghurt
(növényi tejjel vagy, ha más nincs, vízzel is megoldható)

♥ apróra vágott olajbogyót és aprított kapribogyót ízlés szerint
♥ 2 ek szezámmagot
♥  egy ek olívaolajat


Dobd össze így:

♥ A hozzávalókat gyorsan gyúrd össze, ha szükséges adj még hozzá lisztet, félkemény tészta a cél.
♥ Hagyd állni, amíg előmelegszik a sütő 180°C-ra. 
(Ha többet áll az sem ront rajta, volt, hogy előkészítettem fél nappal a sütés előtt )

♥ Nyújtsd ki fél cm vastagra, vágd tetszőleges csíkokra, sorakoztasd egy kibélelt tepsibe és süsd, amíg enyhén meg nem pirul. (ez nem több 15 percnél)

Tippek:


♥ Az alap tésztát elkészítheted bármilyen ízesítéssel.
♥ A dió kiváltható liszttel, vagy más mag őrleményével.

♥ Kedved szerint készíthetsz belőle krékereket.

Step by step:

diosropogtatos.gif
Eredmény:

diosropogtatos.JPGLégmentesen tárolva elég sokáig elállhatna   haha :)

Ha esetleg kipróbálnátok, írjátok meg itt kommentben, vagy a facebook oldalon! :-)

☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

vega dió olcsó gyors mediterrán olívaolaj gluténmentes egyszerű egészséges kapribogyó olívabogyó nasi laktózmentes vegán zsírszegény szezámmag kiadós kukoricaliszt köles tojásmentes élesztőmentes lenmag rizsliszt növényi étrend kölesliszt sósság vegán életmód veganizmus vegán recept vegán blogger InterOrsi gluténintolerancia Joya diós ropogtatnivaló inaktív élesztőpehely omlós sósság kapribogó

2017\02\09

spenótos zöldfűszeres gnocchi avokádó krémben

Igazi kihívás ebben a cudar téli időszakban is egészségesen táplálkozni. A multik hozzászoktattak minket, hogy tök mindegy milyen hónap van, -de még az is, hogy milyen évszak- a közértben mindig hozzájuthatunk mindenhez. Kihívást jelent a piacokon kifogni azokat a zöldségeket, amik lehetőleg keveset utaztak és hazaiak.  Érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy a vizuális élményen kívül vajon mit adnak/mit adhatnak ilyenkor a vegyszeres kényszerérett tavaszi/nyári zöldségek!!!
 Amúgy  is olyan áron mérik őket, ami  egyáltalán nem arányos az értékükkel, a tápanyagtartalmukkal, az ízükről meg már inkább nem is beszélek.  Hiába a tél az tél,  ilyenkor mi más maradna  a porondon, mint a burgonyaételek, a káposztafélék és a gyökérzöldségek?
Próbáljuk ki a jó öreg krumplit minél változatosabb köntösökbe bújtatva és garantálom, hogy nem ununk rá! 


 Most pedig adok egy pofonegyszerű, költséghatékony tippet a spenót és a burgonya olasz házasításához.

Lássunk hozzá!

A nyokki alkotóelemei:

♥  fél kg langyosra hűtött tört főtt burgonya 
♥  1 csomag mirelit spenót (a friss is megfelel természetesen)
♥  rizsliszt
♥  3-4 duci gerezd fokhagyma
♥  petrezselyem, bazsalikom
♥  só, bors, szerecsendió
♥  növényi nemtej
♥  vegamix

Az avokádó krémhez kell:

♥  2 db érett avokádó
♥  1 db citrom
♥  2 gerezd pucolt fokhagyma
♥ 1 ek dijoni mustár
♥  só, bors
♥  2 dl rizs nemtejszín
♥  ízlés szerint inaktív élesztőpehely
♥ pár csepp agave szirup


A metódus a következő:

Olvasszuk ki a parajt, minimális növényi tejjel nyakon öntve takarék lángon, majd nyomjuk bele a fokhagymát, fűszerezzük. Keverjük pürévé.

Vegyünk elő egy nagyobb tálat. Öntsük bele a spenótpürét,a tört burgonyát. Gyúrjuk össze az apróra vágott fűszerekkel és  annyi rizsliszttel, amennyit felvesz. Félkemény formázható tészta a cél. 

Melegítsünk vizet egy nagy fazékban. Amíg felforr a víz, kapjuk elő a nyújtó deszkát, lisztezzük be. Ne sajnáljuk a lisztet, hidd el ez tényleg egy ragadós a tészta. Formáljunk hosszú kukacokat a masszából. Szeljük őket egyenletes kb 1,5-2 cm-es csíkokra. Ha esetleg kicifráznád, akkor egy villa segítségével belenyomogathatod a nyokkikra jellemző csíkokat. 
Ezt én kihagytam, jobban tetszettek kereken :)

Dobáljuk  a gnocchikat a gyöngyöző vízbe, 4 perc alatt főzzük készre.

Amíg a kis krumpligaluskáink felúszkálnak, összeállíthatjuk az avokádó krémet. Fogjunk egy tálkát, nyomjuk bele az avokádókat, a tejszínt, cseppentsük rá a citrom levét, borítsuk bele a további összetevőket és egy botmixer vagy egy aprítógép segítségével  krémesítsük. 

A megfőtt nyokkit halásszuk ki, pakoljuk meg jócskán avokádókrémmel és már tálalhatunk is.

Mi sült tofukockákkal ettük (amihez az apróra vágott tofu kockákat összeforgattuk 2 ek olvasztott kókuszolaj, 2 ek tamari szójaszósz, 2 fújásnyi folyékony füst, csipet  bors, csipet sült fűszerkeverék és egy kk fokhagyma granulátum keverékével. Pihentettük pár percet, majd egy tapadásmentes serpenyőben aranybarnára sütöttük.) 

Tádááá :
14875403_1273096492722519_930747084_n.jpgEgy kis plusz vitamin kedvéért a tetejére szórtam még egy rakás petrezselymet. 
14877796_1273092496056252_1186537806_n.jpgEgészségetekre!!
☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

burgonya hagyma fokhagyma szójaszósz tofu gluténmentes egyszerű egészséges laktózmentes avokádó vegán tejmentes paraj tojásmentes kókuszolaj spenótos gnocchi vegán életmód veganizmus vegán recept vegán blogger vegán ebéd vegán vacsora go vegan zöldség étel

2017\01\02

gluténmentes nachos házilag kétféle vegán mártogatóssal

Mint már biztosan tudjátok az Orsi nem az a típus, aki órák hosszat sütöget-főzöget. Persze maga az alkotás engem is örömmel tölt el, de az boldogít(ana) még inkább, ha nem telne tovább az ételek elkészítése maximum 15 perc munkánál (a sütés-főzés idejét leszámítva).
 
Nachos (tortilla chips)

Ezzel a receptemmel szeretnék egyben adni egy ötletet  arra, hogy a munkálatokat hogyan tudjátok még jobban lerövidíteni, avagy íme egy tutorial olyan embereknek, akik egy gyors, egyszerű ropogtatnivalóra vágynak, ami a bolti társaival ellentétben nincs tele olajjal és egy rakás felesleges E-E-EEEEEEE betűvel.
Egyébként a módszer működik bármelyik sós apró süti esetében is, ha nem ragaszkodtok mindenképp a kerek alakhoz, akkor akár még a pogácsasütögetésnél is nyerhettek vele időt. Ami engem illet a továbbiakban biztos, hogy alkalmazni fogom ezt a módszert. 

Ezekből készült:

♥  20 dkg kukoricaliszt
♥  2 ek burgonyapehely (ez teszi kellemes állagúvá a csipszet.)
♥  1 tk tiszta jó (só)
♥  2 ek olaj
♥  1 tk sütőpor

Így lesz belőle chips:

♥  Az összetevőket öntsd egy tálba, a forró vizet apránként folyamatosan adagolva keverd masszív tésztává. Csak annyi víz kell bele, amennyit felvesz, gyúrható, nyújtható tésztát kell kapni. 
♥  Ez után minimum fél órát pihentesd, hogy megduzzadjon a kukoricaliszt és szépen összeálljon a massza. 
Ezt a tésztát akár egy nappal a felhasználása előtt is elkészítheted, legutóbb nálam 5 órát pihent és ugyan úgy működött.
♥  A sütéshez melegítsd elő a sütőt 200°C-ra
♥  A trükk most következik. Bélelj ki egy tepsit sütőpapírral, majd tedd bele a tésztát. Vágj folpackot és takard le a tésztát, kicsit nyomkodd szét, lapítsd el a tenyereddel, majd egy kézi nyújtóval dolgozd vékonyra úgy, hogy a tészta és a nyújtóeszköz közé mindig beteszed a folpackot.
♥  Ezután vágd a tésztalapot egyenletes kockákra, majd keresztbe még egyszer felezd meg őket egy szilikon késsel, vagy a késed hátoldalával, hogy ne tégy kárt a sütőpapírba. Kedved szerint sózd, fűszerezd és ennyi. Mehet is a sütőbe.
♥ 10-15 perc alatt sül meg, de érdemes párszor kinyitni a sütőt, hogy távozzon a felesleges pára.

tortillacsipsz.gif
Sajtszósz:

Összetevők:

♥ pár nagyobb  krumpli
♥  1 nagy méretű sárgarépa
♥  1 db vöröshagyma
♥  víz (főzővíz)
 ♥  1/3 bögre kókuszolaj
♥  fél ek vegamix
♥  1-2 tk tiszta só 
♥  fél citrom facsart leve
♥  1 ek dijoni mustár
♥  fél bögre  inaktív sörélesztőpehely
♥  1,5 tk fokhagyma granulátum
♥  1,5 tk sült fűszerkeverék
♥  ízlés szerint bors, csipet kurkuma stb...

Elkészítés:

♥  A burgonyát, a vöröshagymát és a répát megtisztítjuk, majd felkockázzuk.
♥   Egy fazékban enyhén sós vízben puhára főzzük a zöldségeket, elég annyi vizet ráönteni, ami épp, hogy ellepi.
♥  Amikor megfőttek áttesszük őket a turmixgépbe, hozzáadjuk a további összetevőket és hozzá adagolunk 1,5 dl főzővizet. Selymesen krémesre turmixoljuk és már fogyaszthatjuk is. Hűtőben egy hétig is eláll. 

Tippek: 
A zöldségek arányánál az a tapasztalatom, hogy répából a burgonya mennyiségének a harmadát elég használni.
A krémet lehet szendvicskrémként is kenni, de tésztaszószként is isteni. Igazi univerzális élelmiszer.
Finom hidegen és melegen egyaránt.

salssajt.jpg
Chillis salsa szósz

Szükségesek:

 ♥  pár  szem paradicsom, 1 ek sűrített paradicsom 
(egyszerűbb verzió: 3-4 ek kechup)

♥   2 szaftosra sült kápia paprika (opcionális)
♥ 1 kisebb vöröshagyma
♥  pár gerezd fokhagyma
♥  1 tk garam masala
♥  fél citrom leve
♥  ízlés szerint só, bors, chillipor (megteszi az Erős Pista is) 
♥ friss apróra vágott bazsalikom, petrezselyem és koriander levelek

Elkészíteni csak egy pillanat. Turmixold egyneművé és már eheted is.

p1160314.JPGSok sikert hozzá!  *_*
☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

burgonya vega fitt vöröshagyma paradicsom fokhagyma gluténmentes húsmentes sárgarépa egészséges kukorica chips laktózmentes chilli vegán nachos kókuszolaj növényi étrend tortilla chips tortillachips vegán recept vegán blogger InterOrsi vegán sajtszósz chillis salsa

2016\12\02

Az ír élesztőmentes rozsos kenyér veganizálva

Minden évszak első napjain, különösen a tél és a tavasz beköszöntekor tartunk egy hetes Steinberger léböjt kúrát. 
Nem tudom, hogy ismeritek-e, személyes tapasztalataim alapján elmondom, hogy erősíti az immunrendszert, fittebbé, energikusabbá tesz, amellett, hogy kimossa a méreganyagokat a szervezetből.

 A levek mellé rozsos kenyeret ír a program, erre nem találtam a boltokban olyat, ami megfelelne az igényeimnek, vagyis legyen élesztőmentes, legyen teljes kiőrlésű, legyen bio és nélkülözze a felesleges adalékanyagokkal.  Valószínűleg túl nagy igényeim lehetnek... Nem mondom, hogy nem létezik ilyen, de őszintén szólva ráuntam a kergetésére...

Fogtam az ír kenyér receptjét és pár összetevő módosításával alig több, mint fél óra alatt megsütöttem a vegán szódabikarbónás rozskenyeret. 

Összetevők: 

♥ 1,5 bögre teljes kiőrlésű rozsliszt
♥ 0.5 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt
♥ 1.5  bögre fehér rozsliszt
♥ 2 ek burgonya pehely
♥ 1 púpos kk tiszta só
♥ 1 kk szódabikarbóna és 1 foszfátmentes sütőpor
♥ 1 kk nádcukor
♥ kömény, garam masala, bors (igény szerint változtatható)
♥ 1 kis poharas Joya natúr joghurt
♥ 0,5 dl hidegen sajtolt olaj (esetünkben napraforgó)
♥ fél bögre darált dió (elhagyható, vagy cserélhető más magra)
♥ 1 dl víz, vagy növényi tej

Elkészítés:

♥ Melegítsd elő a sütőt 200 °C-ra
♥ Fogj egy nagy tálat, keverd benne össze a liszteket a fűszerekkel, a burgonya pehellyel, a szódabikarbónával, a sütőporral és a cukorral
♥ Egy mérőkancsóban vegyítsd a joghurtot az olajjal és a vízzel
♥ Folyamatosan adagolva  finoman forgasd bele a lisztes keverékbe a nedveset. Ha nem akarod, hogy olyan legyen az eredmény, mint egy kőtömb és beletörjön a fogad, akkor ne  keverd  erősen, mert ez a művelet sajnos hatástalaníthatja a szódabikarbónát  :) (tapasztalat) Csak lazán, mintha muffin tészta lenne.
♥ Bélelj ki sütőpapírral egy kenyérformát, kanalazd bele a tésztát, picit egyengesd el és mehet is a sütőbe.
♥ Körülbelül 30 perc múlva vedd ki a formából és tedd vissza lehetőleg légkeveréssel pár percre, hogy megkapja a kérgét a kenyered.

Így készült:
rozsoskenyer.gif
Az alsó képen továbbá látható még vegán sajt és céklás szendvicskrém, melyek szintén saját szerzemények, majd leírom  egy posztban, hogy hogyan kell készíteni őket. 

15320507_1309629949069173_2129705354_n.jpgEgészségetekre!
☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

vega fogyókúra méregtelenítés kenyér olcsó fitt recept gyors szódabikarbóna egészséges laktózmentes rozs vegán tönkölyliszt tejmentes kenyér recept tojásmentes immunrendszer erősítés élesztőmentes növényi étrend tápláló vegán életmód gyors kenyér vegán blogger InterOrsi go vegán ír szódabikarbónás rozskenyér Joya hidegen sajtolt napraforgóolaj vegán kenyér Dr. Steinberger

2016\12\01

Sült répás céklasaláta tofuburgerrel

Amikor odakint didergünk és egész nap nem süt ki a Nap, a legszívesebben a medvéhez hasonlóan átaludnánk a telet, hogy csak a frissítő langyos tavaszba ébredhessünk. Ez abszolút érthető, ki ne szeretné a kellemes időt?  Az is eljön, ahogy szokott, de most sem érdemes depizni..

Az Ájurvéda szerint az évszakok váltakozása  befolyásolja a három doshát, a a Vátát, Pittát és Kaphát, – mind bennünk, mind a természetben – melyek aránya kihat a testi, lelki, szellemi  területünk funkcióira, meghatározzák az egészségünket.

A Kapha évszak márciustól júniusig tart, jellemzi a tavasz enyhesége és a nedvessége .
A Pitta szezonja a forró nyári időszaktól a meleg utolsó fuvallatáig tart, ami kb. a júniustól októberig húzódó időszakra tehető .
A Váta évszak a hűvös, szelekkel érkezik és a száraz, dermesztő téli hidegekben teljesedik ki, mely időszak körülbelül november közepétől februárig tart.

 A Váta doshát jellemzi a szárazság, a mozgalmasság, a hidegség, hűsség, és a változékonyság.

Az év e szakaszában a legfontosabb a Váta működésének egyensúlyba hozása. Mivel e dosha elve a mozgás, ezért úgy tudjuk a legkönnyebben harmonizálni, ha vissza veszünk az iramból, és egyfajta rendszerességet viszünk az életünkbe. 
A természethez hasonlóan nekünk is szükségünk van ilyenkor a lassításra, a pihenésre. Érdemes korábban lefeküdnünk, többet pihennünk. Tökéletes ez az időszak az olvasásra, a tanulásra, a filozófálásra, a hosszú forró fürdőkre, jógára, meditációra, vagy akár filmek nézésére. Találjunk magunknak könnyed kikapcsolódást, amit örömmel végezhetünk. 


A táplálkozásunkat tekintve érdemes figyelembe venni, hogy télen az anyagcserénk lelassul, az emésztési funkcióink erősödnek, így a nehezebb, zsírosabb ételek is jobban csúsznak. A testünk melegségre vágyik, ezért együnk melengető hatású fogásokat, viszont, ha gátat akarunk vetni a zsírraktározásunknak, akkor semmiképp se együk túl magunkat. Fogyasszunk minőségi szénhidrátot (gyökérzöldségeket, kásákat, gabonákat) és olajos magvakat.
Az emésztésünk segítségére lehetünk még azzal, ha bátrabban alkalmazzuk az aromás, fűtő hatású fűszereket 
(gyömbér, bors, bazsalikom, szerecsendió, fahéj, köménymag, curry, chili, kardamom, rozmaring, szegfűszeg, ánizs, édeskömény, babér)  
és ne hagyjuk ki a forró italokat,  teákat sem. 

Vegánként télre ugyan nem sok választékunk marad a zöldségek terén, de kis rafinériával fantasztikus ételeket kreálhatunk.  
A mostani művem szinte csak cékla és répa, pár perc összedobni, az ízélmény pedig elfeledteti a kinti szürkeséget.
Ezt garantálom!!


Lássunk is hozzá!

Sült répás céklasaláta 


Aszongya... kezdetnek a sütőt melegítsd elő 220 °C-ra


♥ fogj annyi  répát és céklát, amennyi tetszik :"D Én egyenlő arányban tettem. Tisztítsd meg, majd vágd fel tetszőlegesen. 
♥ Jut eszembe... belekarikáztam még egy megfáradt pórét is. 

A páchoz szükséged lesz:

♥ 2 ek balzsamecetre
♥ 2 ek dijoni mustárrra
♥ 1 ek édes mustárra (elhagyható, csak most pont volt itthon)
♥ 2 ek folyékony bármire, ami édes és nem méz (mert az nem vegán) itt most Agave szirup volt
♥ garam masalára
♥ frissen őrölt borsra
♥ 2 ek szójaszószra
♥ vegamixre
♥ 0.5 dl vízre

♥ A pác hozzávalóit keverd simára a vízzel.  A fűszerekhez nem írok mértéket, mert tetszőlegesen variálható.
♥ Forgasd össze a zöldségkeverékkel, hogy mindenhol átjárja. Elég, ha addig áll, amíg előmelegszik a sütő, hamar átitatódik a páccal.

♥Tedd sütőedénybe és süsd fél óráig lefedve, majd 10 percig a fedő nélkül, ha teheted grill fokozaton. A lényeg az, hogy kicsit odakapjon, hagyd karamellizálódni. 

A tofuburgerhez kell: 

♥ 1 blokk tofu (füstölt toffinit használtam)
♥4 ek csicseriborsóliszt
♥ 2-3 fokhagyma
♥ 2 ek szójaszósz
♥ 2 ek olvasztott kókuszolaj
♥ római kömény 
♥ sült fűszerkeverék
♥ füstölt paprika
♥ pirospaprika
♥ bors

A tofut összetörtem villával, belenyomtam a fokhagymát, hozzáadtam a többit, összegyúrtam, majd kis pogácsákat formáltam belőle és picit megpirítottam mindkét oldalukat. 

Tippek:

Készítsd aprítóban, legközelebb én is így teszem. Tökéletes alternatíva a szendvicsekbe. 
Ha esetleg kipróbálod bőven ráérsz vele akkor bíbelődni, amikor a köret, vagy amihez szánod már majdnem kész van, mert ez abszolút villám kaja, pillanatok alatt össze lehet dobni. 

Lépésenként:
sultsaligif.gif
Végül itt a lényeg :)
15300625_1307567839275384_1103513284_n.jpg
Ez az étel  nem terheli a gyomrod, vacsoraként is abszolút megállja a helyét!


Fogyaszd élvezettel!

☾ॐ ☯ ☮ ☽ 

tél vega olcsó gyors fokhagyma balzsamecet póréhagyma szójaszósz tofu római kömény téli gluténmentes cékla sárgarépa melegítő laktózmentes pirospaprika vegán tejmentes tojásmentes kókuszolaj tápláló vegán életmód Vata Ayurvéda vegán blogger vegán ebéd vegán vacsora sült saláta tofuburger

2016\11\25

A növényi étrenden élők egyéni történetei.

(a bejegyzést folyamtosan update-elni fogom)

Ennek a bejegyzésemnek a kizárólagos információ átadás a célja. Tisztában vagyok vele, hogy sokan  alaptalanul csupán egy egészségtelen divathóbortként gondolnak a veganizmusra. Tény és való, hogy az utóbbi években  egy egyre erősödő lökéshullámot kapott/kap a veganizmus, aminek nyomán napról-napra egyre többen állnak át a növényi táplálkozásra, ha nem is a vegán életmódra.
A kettő korán sem ugyanaz!
Röviden, mi  vegánok elutasítjuk az állatok/állati eredetű termékek fogyasztását/használatát, ami a táplálkozáson kívül kiterjed az életünk minden területére. Nem vásárolunk állati eredetű, és/vagy az állatok kihasználását támogató termékeket semmilyen célból. Kerüljük az állatokon tesztelt árut. Nem holmi haszonforrásként tekintünk az állatokra, hanem érző lényként, akiknek ugyan úgy kijár a szabad élet, mint mindannyiunknak. 

Most pedig szeretnék megosztani Veletek valós történeteket magyar vegánok tollából az életmódváltásukkal összefüggő testi-lelki benyomásaikról, változásaikról, átalakulásukról, esetleges betegségekből való felépülésükről

Mező Borka Útja a vegánság felé

Hajdu Ferenc története

Varga-Tímár Melinda tollából

Vadász Mária Magdolna utazása

Resán Renáta Zita irománya

Pál Enikő átváltozása

Dezső Kármen sztorija 

Dettre Imola átalakulása

Rien Rien ébredése

Sass Amy életmód váltása

Busi Gabriella üzenete

Németh Kata írása

Széll István átformálódása



11892065_894989833908582_6029001956401668969_n.jpg

változás gyógyulás tudatosság életmódváltás vegán élettörténetek veganizmus cruelty free magyar vegánok növényi életmód go vegán valós történetek ártásmentes no animal testing

2016\11\04

Sós diós karamelltorta

A Kedvesem  nem rajong túlságosan az édes ízért. Komoly fejtörést okozott számomra, hogy mivel is lephetném meg születésnapja alkalmából. Mindenképpen valami különlegeset szerettem volna alkotni, olyat, amire emlékezni fog.  Szeretem a kihívásokat, végiggondoltam, hogy mégis miket szokott fogyasztani. Hirtelen beugrott, hogy a karamellt azért ő is kedveli, igaz csak módjával, mert ugye kissé émelyítő.
Mindegy!
Megoldom!
Karamell!
A  karamellnek  örülni fog, csak valahogy megszelídítem, érdekesebbé teszem. Ekkor jutott eszembe a mogyoróvaj.  Heuréka! A mogyoróvaj csodálatos találmány, mindenhogy szeretjük, többek között remek vegán karamell italt szoktunk belőle készíteni növényi tej hozzáadásával, amit imád. Erről máskor! 

A téma tehát adott, de mindenképp igyekeztem az egészséges keretek között maradni. 

Tortaalaphoz:

♥ fél liter kölestej
♥ 18 dkg nádcukor
♥ 2 vaníliás cukor
♥1 ek vaníliakivonat (elhagyható)

♥ 1,5 foszfátmentes sütőpor
♥ 0,5 kg liszt
( 25 dkg zabpehelyliszt + 10 dkg rizsliszt + 15 dkg darált dió)

♥ 0,5 kk szódabikarbóna
♥ 1 ek almaecet
♥ fél citrom leve és héja
♥ 7 púpos ek kókuszzsír


Krémhez:

♥ 4 púpos ek mogyoróvaj
♥ 1 csomag natúr földimogyoró
♥ 3 konzerves  behűtött kókusztej
♥ 2 ek nádcukor (porrá őröltem kávédarálóban)
fahéj

Tetején a díszekhez egyszerű fehér cukrot használtam, mivel a nádcukorból készültek szétfolytak.

Út a tortához:

Alapok:

♥ Először is bekapcsoltam a sütőt 180°C-ra.
♥ Összeállítottam a tésztát, ehhez fogtam két tálat, az egyikben a tejet alaposan összekevertem a nádcukorral, a vaníliás cukrokkal, a citromlével, az almaecettel, a vanília kivonattal és az olvasztott kókuszolajjal. A másikban pedig a sütőport vegyítettem a szódabikarbónával és a lisztekkel és a citromhéjjal. Majd  apránként  folyamatosan forgatva beleöntöttem a lisztes keveréket a nedves mixbe és óvatosan homogénné kevertem. Egy szilikon formába öntöttem és kb 20-25 perc alatt tűpróbáig sütöttem.

♥ Miközben sült a tortalap, felnyitottam és lefölöztem a kókusztejeket, a szilárd felső fehér részt visszatettem a hűtőbe, a konzerv alján megmaradt opálos folyadékot pedig összeöntöttem egy nagyobb pohárba.
♥ Előkaptam egy tapadás mentes serpenyőt és összeolvasztottam a nádcukrot a földimogyoróval és annyi opálos folyadékkal, hogy sűrű krémet kapjak. Amikor összeforrt, lekapcsoltam a főzőlapot  és félre tettem hűlni. A megsült tortalapot kihűtöttem szintén egy rácsra téve.

A krém így készült:

♥ A hideg kókusztejszínt ( a kókusztej szilárd részét) egy tálba tettem és a porcukor hozzáadásával kb 2 perces mixereléssel tejszínhabbá varázsoltam.
♥ Egy keveset félretettem belőle egy kistányérra a tálaláshoz és a díszítéshez.
♥ A maradékból kiszedtem egy-két evőkanálnyit és belekevertem a karamell szószba, hogy picit híguljon, ezután fokozatosan adagolva lassan, finoman össze elegyítettem a krémet. 


Összeállítás:

♥ A tortalapot kettévágtam, és egy forgó tálcára tettem.

♥  Az alsó részén eloszlattam a krém kb cirka 1/3-át, majd megszórtam földimogyoróval.
♥ Finoman ráhelyeztem a másik lapot, a tetején elegyengettem krém felét, végül a maradékkal körbekentem.
♥ A  földimogyoróval vastagon betakartam a torta oldalát.
♥A kókusztejszínt nyomózsákba tettem és kis pacnikat nyomtam a torta tetejére nem utolsó sorban elláttam a kis antennáival, a karamell díszekkel.

(Ekkor gondoltam átteszem a szépen előkészített tortatálra, amikor kiderült, hogy elfelejtettem a torta alá tenni a papírtálcát és nem tudom áthelyezni anélkül, hogy károsodna...)
hahaha


tortagifff.gifTapasztalat: 

Mint már az elején említettem igyekeztem mindenből az egészséges változatot készíteni, kérlek okuljatok a hibáimból
ÉS NE ÁLLJATOK NEKI KARAMELL DÍSZT KÉSZÍTENI NÁDCUKORBÓL!
Teljesen más az olvadási foka, ha előbb elolvasom  ezt a cikket, akkor nem cseszem el a fél napot a kísérletezéssel. 


Eredmény:
Nagyon örült neki, igazán finom lett, valószínűleg el fogom készíteni a javított változatát karácsonyra is, csak remélem  teszek alá papírtányért és át tudom tenni egy szép tortatálra. :-)

14689252_1257382904293878_186661779_o.jpgHa esetleg kipróbálnátok, írjátok meg! :-)
☾ॐ ☯ ☮ ☽ 


torta édesség fitt recept gluténmentes karamell mogyoróvaj egészséges laktózmentes zabpehely vegán tejmentes tojásmentes kókuszolaj földimogyoró szülinapi torta vegán recept vegán blogger InterOrsi fehérjebomba kókusztejszínhab sós diós karamelltorta

süti beállítások módosítása